Bistro Corso - Az apró séf kiköszörüli a csorbát
A nyári kínos aranygaluska élmény után a Kövér Ellenőr visszatért a pécsi Bistro Corso-ba. Szerencsésebb volt ugyan a konstelláció, de a M. csillag feljövetelére azért még mindig várni kell... Ám ilyen körtesorbet-val nem sokat.
Felejtsük el azt a desszertet! - biztatta magát az Ellenőr, míg a pécsi Király utcán sétált társával az étterem felé.
Az Enoteca Corso barátságos fénye szívderítő látvány a délutáni sötétben. Belépve az ismert otthonosság: a földszinti Bistro tér meghitt, kellemes hangulatot áraszt, semmi feszengés. A sarokban etetőszék, mesekönyvek, ide gyerekkel is lehet jönni. Fiatal felszolgálójuk készségesen segítette le kabátjukat, kísérte őket asztalukhoz. A konyha és az étterem közötti hatalmas üvegfal elé ültek, melytől a K. E. mint voayeur rögtön izgalomba jött. Már hozták is az elő-előételt: a kiváló, helyben sütött kenyeret kis fűszervajjal.
Előételnek karfiol parmezán gratent zellerpürével és sütőtökkrém levest rendeltek. Lassan benépesedett az étterem, alakult a bisztro hangulat. A karfiol roppanósra volt blansírozva, rendben, a gratenben csak halványan volt jelen a parmezán, még ez is rendben, ám a zellerpürének sem nyomát, sem illatát, sem ízét nem lelte a K. E. Mint egy tökéletesre botoxozott mosolygós hoollywood-i sztár, olyan volt ez a karfiolfantázia: jellegtelen, érdektelen. A sütőtökkrém leves a graten-hez hasonlóan túl finomkodóra sikerült, nem volt lendülete, bája. Főhősünk az üvegfalhoz állt, hogy megfigyelje a konyha népét. Bent egy kistermetű, energikus fiatalember lamentált, magyarázott széles gesztusokkal, közben a tálalásra váró tányérokat adjusztálta. Ő a séf, Molnár Gábor. Az apró séf aurája betöltötte a konyhát, energiája szinte kidomborította a hangszigetelt üvegfalat. Három négy fiatalember cikázott, kevergetett alaplét, és rizottót, sütött bélszínt, pirított zöldséget, láthatóan remek hangulatban.
Egy dolgot azonban kiszúrt a Kövér éles szeme. Mizo tartós tejet használnak... A nyitott doboz ott csúfolkodott a munkapulton, bizonyítva, hogy a séfnek sejtelme sincs arról, hogy Pécsen milyen csodás házitejet árulnak a város több pontján... Ejnye. De már hozták is a főételt. A társának az étlapról sült sertéscsülköt káposztával, neki a napi ajánlatból roséra sült kacsamellet rózsabors mártással. A felszolgáló kérésükre 2008-as Dúzsi rozét ajánlott a kacsamellhez, és Matias Cabernet Sauvignon-t a csülökhöz. Jól tette. A csülök a maga konkrét erőteljességével hatott, a mellé szervírozott párolt káposzta viszont finom könnyedséget biztosított a fogásnak. A rosé kacsamell viszont nem a várt omlós élményt hozta sajnos. Rágós hússzeletek fürödtek a jellegtelen - megint ez a szó! - rózsabors mártásban. A kacsamellhez tálalt krumplipüré viszont fűszeres, habos bárányfelhőként enyhítette a hús kínjait.
A desszert rendelésénél ismét a pincérhez fordultak, ajánljon valamit. Az étterem saját cukrászatában készült dobostortát és túrótortát kínálta. A torták friss és teljesen érdektelen sütemények voltak. Egy szokásos nem száraz, nem túl édes dobostorta. Na bumm. Vége lett a vacsorának és szomorkodhattak volna, hogy nagy része a "semmi különös" jegyében telt. A Michelin csillagra az Enoteca pályázik, más étlappal és itallappal, de a konyha közös a Bistroval, és a kondíciókat egy lenti vacsorán is be lehet mérni... Amely kondíciók nem túl fényesek. De.
Ekkor fordult jóra minden. Felszolgálójuk egy-egy kis poharat hozott, a séf ajándéka felkiáltással.
Körte sorbet, szezámos ostyával, az Enoteca kínálatából. A Kövér Ellenőr vizslatása, konyhába bámulása megtette a hatását... Lássuk. Egy kanál sorbet ostyával. És akkor felrobbant a gyönyörbomba. Zamatos, könnyű hideg hab omlott el a szájában falatnyi sóssal, és tizennyolcas karikát érdemlő élményt okozott végre a mi Kövérünknek. Molnár Gábor. Jegyezzék meg ezt a nevet. És ha erre vetődnek, fent az Enoteca-ban vacsorázzanak, lehetőleg körteszezonban.
