A Kövér Ellenőr autópályanézőbe megy
Mint jégnézőbe menni, legalább akkora mulatság. Egy márciusi reggelen, VIP Passzokkal, és munkavédelmi sisakokkal felszerelve, végighajtottunk a Független Mérnök - volt Műszaki Ellenőr - szolgálati kocsijával az üres, itt -ott még épülő M6-os autópályán Pécstől Szekszárdig.
Préri, csend, sár, sas, alagút. Március 31-én átadják.
Döbröginé kikocsizik
Ennek a köszönhetem pécsi létem, mert ezt Ő - is - építi, ezért vagyunk itt majd két éve.
Érdekes végigmenni egy úton, egy Új Úton valakivel, aki ért az útépítéshez. Már az első tíz kilométeren tisztázzuk a dilatáció, a völgyhíd, a betontanszék definícióját.
Az út végig autópályaszerű, egy két szakaszon még burkolatjelet festenek, rézsűizét építenek, vadvédő korlátot szerelnek fel a Szabolcsból hozott melósok. Míg elhajtunk előttük hatlovas hintónkon, úgy érzem magam mint Döbröginé. A F. Mérnök nagy tisztelettel beszél róluk, érzékletesen ecseteli, milyen csinálni ezt mínusz 10, illetve plusz 35 fokban.
Adatok, pletyka, sas
A leghosszabb egyszerre épülő autópályaszakaszon vagyunk - vagyis eddig hazánkban még nem építettek egyszerre ekkora távot -, a kettes szakasszal együtt százötven kilométer lesz, példa nélküli, mondja büszkén a F. M. (Szerinte a Dunaújváros és Szekszárd közötti un. kettes szakaszt képtelenség befejezni a hónap végéig, tehát áprilisban még NEM lehet majd leveretni Budapestről Pécsre két óra alatt.) Egymilliárd eurós beruházás, szintén példa nélküli.
Megállunk az út közepén. Soha nem tapasztalt izgalom: egy üres autópálya közepén sétálunk, vadonatúj, most csomagolták ki, egy két építőcéges kocsi koptatta még csak eddig.
A koratavaszi nap süt, süvít a szél, road movie van, és mint egy Oliver Stone filmben, nem hiszem el, de igaz, egy kurva nagy sas köröz fent a fejünk felett, lustán, lassan. (Wow - mondaná Gyöngy barátom a pillanatra.)
Azok a bizonyos alagutak
Később a sokat vitatott alagutakhoz érünk, négy van belőlük. A F. Mérnök arra a kérdésre, hogy akkor most kellettek ezek ide vagy nem, azt válaszolta, hogy ezt nehéz megítélni, sok szempontot kell figyelembe venni, az biztos, hogy ha arrébb viszik a nyomvonalat, az drágább lett volna, ám ha kivájták volna azokat a dombokat az egyrészt nem biztos hogy olcsóbb lett volna, másrészt nagyon csúnya tájsebet okozott volna. Így viszont a szép táj megmaradt, kellemesen megy át az alagút a dombocskákon. (Valóban, engem Középfölde illusztrációkra emlékeztet egyébként.)
Az alagútélménytől transzba esem, és egy misztikus hangtól vezérelve egy ősmagyar s egyben keresztény áldással megszentelem az "A" jelzésű átjárót, médiumként közvetítve ég és föld között.
De csúnyán csinálták ezt meg! - riaszt fel révületemből bosszúsan vezetőm, egy megfelelően, de nem tökéletesen épített szakaszon az alagutak után, kiderül az a baja, hogy van benne egy, humán végzettségű ember számára érzékelhetetlen törésvonal. (Ő a József Attila-i Ne légy szeles szellemében szeret dolgozni. Bámulat.)
Azt mondja nekem, és csillog a szeme közben, hogy az igazán nagy szám az utak kialakítása, és az alagútkotrás volt, amikor soha nem látott méretű, irdatlan gépek zakatoltak itt, sokemeletes ház méretű kotródózerek holdbeli tájat egyengettek hónapokig, mint első pionyírok. Az volt a szép idő, mondja ábrándozva.
Meghív egy ebédre Szekszárdon a kiváló Bodri Halásztanyába, sokat nevetünk, s utána visszajövünk.
Vigyázz magadra, és másra is ha erre jársz
Mit is kívánjak, ide a végére? Pesten ülj be a kocsidba, vedd fel a dögös napszemüveged és azt a mosolyod, tudod te jól, hogy melyiket, üljön melletted az a Valaki, tekerd fel a rakenrollt, és a reggeli súrlófényekben nyomassátok le Pécsre, gyorshajtás és karcolás nélkül.
Carpe Diem, Angyalszemű, csak egyszer élünk.
