Házibuli Pécsen
Műszaki Ellenőr társam szerint a blog hangulatát egyfajta Kispál fíling hatja át. Na és? Ez természetes, majd elmúlik. Házibuli Pécsen, Kispál nélkül.
A pécsi házibuli hullámverése sokkal lassabb ritmusú, mint a pestié, és ez jó. Nincsenek a Pesten megszokott partihordák, akik taxival mennek házról-házra, még kabátban gyorsan lefosztják a legjobb pálinka utóját, majd "csá, mi lépünk!" Itt ilyen nincs, vagy már csak nem vagyunk abban a korban. Ahova mi járunk, pécsi barátaink háza, egy örökös orosz rulett: soha nem tudni, hogy amikor belépünk a buliba a) a házigazdák Unikumoznak bánatosan kettesben, b) 40 vendég pozsog a berúgás fázisainak meghökkentően széles skáláján, miközben 15 gyerek üvöltve rohangál le s föl, c) a házigazdák Unikumoznak bánatosan Tamás Gáspár Miklóssal és Elfriede Jelinekkel négyesben. Tehát érdemes odamenni. Ahogy belépünk ordít a helyi, közösségi Remete rádió, a házigazda hangját még onnan halljuk, jeahhhh!
A második pohár bor után kiderül, hogy ebben a városban a kortárs csoportból már mindenki szexszelt mindenkivel - az egyetem, ugye -, és pazar keresztsztorikat mesélnek péniszméretekről, indonéz vendéghallgatókról, akik..., és férfinak kinéző, nagydarab, jófej, volt heroinista csajról, aki momentán a 8. hónapban van, és nagyon boldog. Kispál még soha nem szólt, tizenöt éve túl vannak rajta - koncertre azért járnak -, most Zuboly - nagyon helyes! - és Ruttkai Bori zenélt a CD-n. Tánc nincs. Fél tizenkettő tájban rátérünk az EKF-re és a civil szférára, de akkora már úgyis mindenki elég zsibbadt, bármi jöhet. Csemege pletykák, jó pasik, jó csajok. Volt ilyen, s még lesz is. (A házigazda a fő lokátordöntő, meg is beszéltünk egy interjút, hogy mi ez az egész lokátorszar.)
