Helyek: a TV torony
Parányi Sertés nevű közeli rokonom sok hónappal az ideköltözésünk után is örömmel ordított fel, mikor meglátta valahonnan a városból: Ottatévétorony! Bizony ott, és ez megint egy jó dolog Pécsen.
Odáig
Legizgalmasabb megközelítése a Mandulás játszótérről induló futóösvényről történhet gyalogosan, de betonúton felkanyarog oda a 35-ös busz is a Főpályaudvarról, és persze fel is lehet autózni, de ez unalmas, nincs küzdelem, meghódítás. Ahogy megérkezünk az aljába, megnyugtató, hogy két teraszos kocsmaszerűségben is lehet gyorsan inni egy hosszúlépést, de ne csábuljunk el, még ne. Nézzünk fel rá a tövéből. Szép nagy. 197 méter magas. (Sajnos csak a torony közepén lévő teraszszintig lehet felmenni, utána van az antenna és az antennás csávók egy fenti kis irányítóközpontban, villogó táblák előtt kávéznak, neteznek, az angyalok meg közben benéznek az ablakon.) Jegyet lehet venni egy kis betonizében délután hatig, de mivel este kilencig van nyitva mindennap, -kivéve január elseje – hat után a Liftes Embernél kell fizetni, 600 Ft. A lépcsőt, ami ingyen van, vasrács zárja el, életveszélyessé van nyilvánítva, de lehet hogy az egész csak a Liftes Ember ötlete.
Ott
Bezsúfolódunk a liftbe, melyet szigorúan csak a L. E. kezelhet, aki kérésre a felszállás ideje alatt eldarálja nekünk a Torony adatait, történetét. Felérünk és kétfelé mehetünk: vagy rögtön a fenti étterembe, vagy egy rövid lépcsőn a kilátóteraszra; oda menjünk. Kis ajtórésen kilépünk és voahhhhhhh, alattunk a világ. Ötszáz méterrel vagyunk a város felett. (Mert a Misinatetőn vagyunk, egyébként 75 méter.) A körterasz kétszintes, van egy biztonságosabb belső, emelt karima, és egy külső azoknak, akik az adrenalintól – is – függenek: tessék, menj a széléhez, nézz le, gondolj arra, hogy.
Alattunk a kedves, pont jó méretű város. Ott a főtér, a Székesegyház, az Ágoston tér, arra kell a Jerkóékhoz menni. Ezzel a "mi micsoda innen"- nel el vagyunk egy darabig. Ha körbesétálunk, erdő, Mecsek, Tubes, erdő-erdő-erdő, Zengő, szinte látni, ahogy pici pont mozog az egyik ösvényen, Sólyom energikusan sétál a bánáti bazsarózsáért. Állítólag tiszta időben a Balatont is kivehető, valami megcsillan a peremen, na az, az. A gyerekek körbe-körbe szaladgálnak, ha fúj a szél az egész nagyon félelmetes, mert ott fent nagyon fúj, zúg, ki is leng a torony teteje. (A kistestű lényeket a nagyobbak rögtön magukhoz ölelik, nehogy elrepüljenek.)
Étterem
Utána menjünk vissza oda, ahonnan kiléptünk a liftből, a Torony fenti, köréttermébe. Csodálatos lesz. Semmi nem változott 76-óta: esztergált faszékek, poros fikusz, kicsit koszos terítő, sehol egy lélek, cső zümmög a falban. Körbe csak üveg, a már ismert panorámát láthatjuk kávézás közben. A szőke lány nem reagál a köszönésre, leülünk, nyolc perc múlva vonszolja elő magát. Én ezt az egészet beemelném az EKF-be, és nyugati turisták százait irányítanám ide, „Ez az igazi retró, ilyen nincs, és soha nem is volt nyugaton!” prodzsektcímmel. (Hú, milyen szó!) Pont annyira kelletlenek és gyűlölik a vendéget, hogy az még jó, érdekes, főleg itt fent. A somlói szinte finom és friss, ezen még rontani kéne egy kicsit. Dr. Ross Geller elégedett lenne: az étterem egyik végében egy őskortani szoba van, irdatlan műanyag tirexsszel, jurakori kövekkel, az a jó, hogy meg lehet mindent fogdosni.
Le
Érdekes módon hirtelen lesz unalmas az egész, érezzük: ennek a tornyozásnak is eljött a vége. Liftezzünk le, a tövéből még egyszer nézzük meg, milyen szép nagy. Sokszor voltam már ott, a pesti köcsögöket elcipelem oda, közben fent mindig azt várom, hogy lássak közelről egy madarat repülni. Még nem láttam, majd legközelebb.
