Közgyűlés a pécsi Városházán
Nem kell ide sem obszcén, sem vicces cím: elég abszurd ez így magában is.
Arra jártam, megnéztem hogy megy ez. Érdekesen.
Petőfi, Vasvári, Jókai
Munkaügyben vetődtem oda. Amikor megérkeztem, már tartott a közgyűlés, a karzatra kellett felmennem. Márciusi ifjúnak éreztem magam a sajtó képviseletében, az első negyedórában sűrű flashback-jeim voltak forradalmas régi magyar filmekből, nagy vágyat éreztem, hogy fehér, nagy galléros ingben tüzesen lekiabáljak a képviselő uraknak: Abcúg! vagy: Úgy van! ... de valahogy nem így jött ki a lépés.
Délelőtti események
A napirend előtti felszólalásokat morzsolták, a sok öltönyös közül az egyik egyenes vonalú egyenletes hangon beszélt ülve a mikrofonjába. A hangulat egyébként oldott, otthonos volt, olyan vasárnap délutáni, ebéd utáni fíling, habár péntek reggel volt. Senki nem figyelt a felszólalóra. Zacskóból kiflit ettek, unatkoztak, sutyorogtak, ki be járkáltak, a laptop-jaikon az Indexet, meg autós oldalakat nézegettek. (Pornót és ezt a blogot sajnos nem.)
A porondmester és a többiek
Páva Zsolt, a polgármester - Csőgatya Sára gyerekem szerint a porondmester - két zászló metszéspontjában ült középen, ő volt az egyetlen, aki figyelemmel kísérte a beszédet. Mint egy gondterhelt király, kicsit szomorúan nézett minden szót kérőre, fejét a kezébe hajtotta, látszott rajta hogy fáradt, hogy nyomja a vállát a cucc. Az arca, meg az alkata is olyan királyos egyébként, a szó jó értelmében. Csírázó rokonszenvemet azonnal legyilkolta mellémhuppanó új pécsi ismerősöm, aki suttogva - és nagy élvezettel - elmesélte, hogy ki melyik bizottságból vesz fel a semmiért vagyonokat, hogy ki mivel korrumpálható, és végülis, hogy mindegyik szarfej. A Páva is. Kár.
Retorikában egy, csak egy legény volt jártas, Nagy Bertalan, a Maszop frakcióvezetője, ő renitens módon nem viselt nyakkendőt, fiatal volt, élvezetesen és papír nélkül beszélt, viccelt is, kétségtelen volt valami szexis benne - hát a felhozatalhoz képest, ugye.
Tetszett, hogy változatos módon zúzták egymást, ahogy reagáltak a másik felszólalására, és az is klassz volt, hogy olyan előzékenyen, az etikettet megtartva zajlott az egész: "megadom a szót, köszönöm a szót polgármester úr". Majd ezek után az finom alázás.
A szünet és utána
Szünet. Na erre mindenki felélénkült, alig várták, kimentek enni meg cigizni, lementem én is közéjük. Beszéltem is néhánnyal, elővettem a túlkoros Briget Jones imídzst, bejött, előzékenyek voltak, kedvesek.
A szünet után a 2009-es és a 2010-es éves költségvetést tárgyalták. A Legnagyobb Magyar egy festményről figyelte őket, az Öltönyösök Népét.
A rövid interjúból, amit később készítettem egyikükkel, az derült ki, hogy egy politikus közelről olyan.... milyen is... Olyan sima. Simabeszédű, simatekintetű, simalétű. (Munkaidőben legalábbis.)
Az ebédszünet alatt távoztam, és lefelé menet a gyönyörű lépcsőházban fotóztam. Ekkor, ekkor!!! Az egyik kanyarból hirtelen előbukkant a király - Páva Zsolt - és azt mondta nekem, - fáradtan a szemembe nézve, udvariasan - hogy: "Csókolom!" Erre én nem abcúgoztam, és nem kértem számon rajta az egész siralmas EKF megnyitót, ó nem, hanem azt mondtam - a váratlan találkozás tényétől vidáman és élénken, nem vádlón, ahogy terveztem -, hogy:
"Jó napot kívánok!"
Így vagyok én forradalmár.
