Arcok: Gabi, a Széchenyi téri újságos
Ha kidühöngtük magunkat az EKF negyedik hónapjában is szanaszét túrt Széchenyi téren, vegyünk egy újságot a Király utca elején lévő újságosházikóban. Délutánonként derűt sugárzó, nyugodt nő adja a Dunántúli Naplót meg a többit, vidám vörös fürtök az arca körül. Mosoly, szeretetteli tekintet. Ki ez?
A Kövér Ellenőr: Hogy hívnak? Mióta dolgozol itt?
Újságos: Gabriella vagyok. Egy éve.
K.E: Pécsi vagy?
G: Nem, szekszárdi. De húsz éve itt élek.
K.E: Szereted Pécset?
G: Imádom! Hangulata van.
(Az interjú közben jönnek mennek a vevők, Gabi dolgozik, a vevők nagy részét ismeri, majdnem mindenkivel vált néhány szót újságtémán kívül is.)
K.E: Szereted ezt csinálni? Mert úgy látom nagyon...
G: Irodában dolgozom délelőtt, csak délután vagyok itt. Felüdülés csinálni.
Semennyire nem stresszes. Az sem zavar, hogy van amikor tizenöten várnak, van amikor senki nincs. (nevet)
K.E: Mennyire érzékeled az építkezés miatti forgalomkiesést?
G: Nagyon. November, december, januárban, mikor a nagy munka volt, meg holtszezon is, alig volt vevő. Egyébként, ha kész lett volna a tér, akkor jobb lett volna a forgalom. Szerintem túl sokba kerül az egész. Elég lett volna egy sima feljújítás, most mindent kicserélnek, nézd meg hogy néz ki....
K.E: Az EKF-ről mi a tapasztalatod? Több a turista?
G: Persze. Kérdezik a programokat. Elküldöm őket az EKF irodába, oda, a másik oldalra.
A magyar turistáknál lehet tudni, hogy ki az aki direkt erre a programra jött. Meg több a turistacsoport is.
K.E: Miért imádod Pécset?
G: Mert nagyon jó hangulata van... Mediterrán város, szűk utcák itt a belvárosban. Az emberek szeretnek kijönni... Szekszárdon öt órakor megáll az élet. Itt az emberek szeretnek sétálni a belvárosban, átverekszik magukat a téren, az ostromlott területen. Engem megfogott.
Még megnézzük a Narancs címlapon a pécsi zenészt, aki Díjat kapott, bólogatunk, hogy ez is, tessék, ugye, ez is Pécs.
