Murrrpahh, helyemre kerültem, Stahl Judit stílusát elemző, szokásosan túlírt, modoros cikkem hazaért a modorosblogra! :-)
http://modoros.blog.hu/2010/05/04/olvasoi_rovat_juci_adj_egy_borspuszit
Pécsi május este a teraszon. Őrjöngő orgonabokrok próbálják eltéríteni a bloggert, hogy ne posztot irkáljon, hanem zuhanjon, haljon beléjük, mert az jó. De a világraszóló Krétakör Majálist meg kell még előtte írni.
A legizgalmasabbmaiszínházikísérlet, méltánvilághírű, magyarszínházmegújító Krétakör társulat vezetője, szerintem tényleg Félisten Schilling Árpád eljött (bűbáj feleségével, Sárosdi Lillával), hogy az EKF keretében színházat, performance-t, akciót csináljon Pécsett.
Az eredeti ötlet kurva jó volt. De a valóság sajnos ellenállt.
Április 30: Delejes bányászok
A háromnapos fesztivál első napján a Széchenyi téren csinos standnál, csinos csajoknál fel lehetett venni egy fülhallgatós GPS-t, amely egy várostúrára kalauzolt el. Az egész ötlet a Pécs Bányaváros koncepción alapul, vagyis, hogy Pécs egyik alapvető identitása a szén és uránbányászat volt, ez mára elveszett, de sokat adott, itt vannak még bányászok, meg bezárt aknák, meg elveszett bányászérzés, meg hogy milyen munka tíz éven át lemenni és szenet fejteni a föld alatt.
Ahogy kihámoztam, mindezt Utópia Kollégium néven egy cseh mérnök, Jaroslav Jicinsky, aki idejött bányát fejleszteni, már pedzegette a múlt század elején. A fülembe egyrészt mondta egy hang hogy milyen utcán merre menjek, másrészt bányászok és bányásznék interjúiból volt összevágva egy szívszorító anyag, amelyben meséltek a mindennapokról. Hogy milyen, ha száz szénporos bányász zuhanyozik egyszerre műszak után (hmm... :-), hogy milyen lent a meleg, a sötét, a szűk folyosó, ahol fekve csákányozzák egyesek nyolc órában a szenet. Hogy mi volt fontos. Hogy barátok, cimborák voltak.
Ezt hallgattam, miközben a GPS elvezetett a Bányakapitánysághoz, ahol négy bányásszal, mérnökkel lehetett beszélgetni, kérdezni. Bámulatos volt. A csávók minden hülye kérdésre türelemmel válaszoltak, söröztek, közben térképen mutatták a fosszíliákat, és Verne könyvbe illő sztorikat meséltek. Sok minden mellett, az is kiderült, hogy aki ezt csinálta, arra hatott egy különös delej, egy fogvatartó varázs, a cimboraság és virtus elegye, ami miatt már nem lehetett abbahagyni. Elmesélték milyen volt Komló a hatvanas években. Jószerencsét!-tel köszöntek jövet-menet, és le is lehetett őket fotózni. Az egész három napban ez volt a legjobb, nagyon izgalmas volt. A túra további három pontján már senki nem volt, elszéledtek, elmentek, végigsétáltam a belvároson, és leadtam a műholdam.
Május 1 délután: Majális
Majális délután is meg volt hirdetve a Zsolnay emlékmű mögötti réten, ahol az előző hetekben kertet építettek közösségileg a program résztvevői. Pesti barátokkal felszerelkezve mentünk, a réten kb. harminc, Peták és Angéla barátunktól ismerős arc hencsergett a füvön. Deák Botond felolvasta saját versét a létrehozott térről, s Pécsről. Taps. Sör. Kutyák, frizbi, alvó és őgyelgő gyerekek.
Május 1 este: Fingmeggyújtás
Este pedig a nagy szám: a Széchenyi aknánál a performance. VIP szagú nagydobás, nem mindenki jöhet be bocs, csak akin karszalag van, bocs. Beengedés a lenyűgöző birodalmi ipari épületek közé, bányászzenekar húzza az alkonyatban, csodás. Kivetítőn gyerekek üzennek nekünk, hogy gyűjtsünk szelektíven, meg vigyázzunk a fákra, meg Pécsre, mert az jó hely. Utána egy markoló szétzúz egy lakókocsit. Majd egy dózer elkotorja a zúzalékot. Egy templomszerű ipari épületbe terelnek minket. Bányászsapkás gyerekek vonulgatnak le föl, és egy irdatlan, gyönyörűen kidolgozott, hegesztett kocka a fejünk felett lassan elindul egy sínen, kialakított inverz helyére, de előtte még két szikrázóból az egyik csodaszép elektromos íveket húz belé, a másik nem működik. Tisztaarcú gimnazisták eléneklik a bányászhimnuszt. Vége. Ennyi történt.
Az Index már fejtegette túl lágyszívűen a szimbólumrendszert, hogy mi a kocka, az Utópia Kollégium, a tömeg, a város, ne is menjünk bele, bárki tudna tíz megfejtést, és még pálinka se kell hozzá, hagyjuk.
Idézzük inkább a Független Mérnököt, aki hazafelé a kocsiban megint oly találóan rámutatott a lényegre, hogy ez az egész olyan volt, mint meggyújtani a fingot: kicsit szokatlan, valamennyire látványos, de mint önálló produkció nem állja meg a helyét.
A pécsi nő kortalan.
Megnyílott a Széchenyi tér, ahol mostantól megint regiment csinos pécsi nő üldögél.
Itt vannak például a képen bő MILF korú alanyaink. A baloldalinak ez a felső nem ideális, és a rózsaszín-feketénél is lenne jobb ötletem, de következetes a csaj, és jól áll neki ez a haj. Barátnőjén klasszikus farmer-fehérblúz, a hangsúly a dögös piros tűsarkún van, remek lábak. Lehetne jobb a kép róluk, oké, de az átjön, hogy milyenek: vidámak, Nők.
Fotóval-filmmel ébred a PFILF rovat, rögtön három pazar pasival!
A pécsi Szent Margit Általános Iskola alsó tagozatának délutános tanítói Marci Bácsi, Benjamin Bácsi, és Gábor Bácsi. Szuper pedagógusok.
(És hálistennek önbizalmuk is van: magukat simán a "sármos férfiak" kategóriájába sorolják.)
Figyelmük mindig a gyerekeken, lazák, viccesek, sakkoznak velük, gitároznak nekik, a kölykök imádják őket, tegezős a viszony. A szülőkkel is. Őket lehet hívni ha nem találod a gyerek táskáját, ha bepisilt és tiszta nadrág kéne kölcsön, ha nem tudod mi a lecke, ők a Margit Angyalai. (A javarészt női tantestület nagy örömére, gyanítom...)
Az iskolai bálra Gábor dalt írt a napközis tanárok viszontagságos délutánjairól, amolyan "Durva az életem, de nem adnám semmiért ezt a mindennapi adrenalinfröccsöt" típusú nótát, de lehet, hogy ezt csak én hallottam bele... (A dal előadása után Bendzsi kis híján szupersztárrá avatódott.)
Jól mutatja a napközi hangulatát, hogy mikor fotóztam őket, hirtelen felkapták az ott bámészkodó Viktort, és őt is bevonták a játékba.
És itt a dal is, melyet szerencse, pont a múlt héten énekeltek a gyerekeknek, s Marci forgatott és vágott belőle egy nagyszerű klippet.
Hát ilyenek a pécsi pájdagógosz bácsik.
A" Nyál és könny" című brazil sorozat következő epizódjának összefoglalója van alant. Csak még egy giccsposzt áprilisban. De csakazértis azzal a dallal.
Először nem is vettem észre, hogy igazából ilyen, közömbös volt. Aztán egyre többet beszélgettünk. Megkörnyékeztem, barátságunk lassan, rejtett utakon kezdődött.
Örültünk egymásnak. Ez így rendben is volt, elég is volt.
De nemrég mentem át délben a főtéren, és megszólaltak a harangok, és akkor lesújtott a felismerés, hogy ez nem barátság!
(Ránéztem egybe, megláttam, hogy ilyen. Fájt, annyira szép volt.)
Ez tényleg az... (Szakítanunk kell majd, na szia, mondom az utolsó napon a Zsolnay kútnál neki, na szia, mondja, száguldó mentőautó szirénája, persze.)
Szerelmem, Pécs.
Murrrpahhhhh! Elkezdődött Pécsett a féléves fesztiválévszak.
Elindult síppal dobbal a Pécsi Egyetemi Napok, édes gyerekek vonulgattak ide-oda jelmezben a megnyitónapon.
Majáliskor nagyszabású Pécs - Krétakör project a bányászmúlt kísérteteiről, az örök bányászlétről, a mindig vesztesekről, a szenes tüdős köhögésről, a berrobbant uránfejtésről. (Itt vannak bányászok! Itt bányászok vannak! Erről még lesz szó.)
Megszaporodnak a blogon a giccses, unalmas fotók, ugyanaz százszor lefényképezve, most épp a Sétatér, ez van, a gesztenyefák levelei a múlt héten megszülettek, s bármerre járok virágzás van, most mit csináljak.
ÉS! Jönnek a PFILFEK és a PMILFEK végre megint!
(Áááárrhhh! Itt most egy ilyen nagy örömhörgés ez a dolog, ez az egész izé.)
Lehet-e fokozni a pécsi felsőfokot? Chopin és Schumann szonátákkal lehet, pedig nem is értek a zenéhez.
Felsőfok
A felsőfok természetesen az a csodálatosság ami a pécsi tavasz, a cseresznye és mandulafácskák, a madarak dala az alkonyatban, a meleg esti levegő, a mosolyok, a teraszok népe, amely felébredt a téli álomból, és még hétfő (!) este is benépesíti a Király utcát, a tulipánok a Sétatéren reggeli fényben, és a.... na eddig, és ne tovább.
Most
És még ezt is lehet fokozni, ha az ember a Művészetek és Irodalom Házában Chopin és Schumann szonátákat hallgat, Király Csaba zongoraművész előadásában. Ezek a darabok - teljesen világos- erről a fenti felsőfokról szólnak. A dallamos, meglóduló futamok azt hazudják hogy soha többé nem lesz november, most, most, most örülj hülyegyerek!
Szex
A Független Mérnök szerint Király Csaba remekül zongorázott, főleg Schumann fisz-moll szonátáját. Azt tényleg különösen erősen játszotta a művész. Aki egyébként a közelből származik, komlói, hazai pályán van. (Megfigyeltem - a magam primitív módján ugye -: a jó zongoristák valósággal szeretkeznek a hangszerükkel, a zenével, főleg a darab közepétől, amikor már elfelejtik a közönséget, kamerákat, mindent. Volt szerencsém látni, hallani Kocsis Zoltánt amint Liszt Haláltáncát játszotta, tejóisten. De az már gruppenszex volt.) Király Csaba is belefeledkezett a dologba, és persze ettől mi is mentünk vele.
Frizurales
A szünetben a F. Mérnök megosztotta velem régi felfedezését, miszerint a legfurcsább frizurákat komolyzenei koncerteken lehet látni. És valóban! A fiatalok közt sokan, mintha a Magyar Ifjúság 1982-es számából léptek volna elő, például középen elválasztott, gondosan lesimított állig érő sassoon fazon, egy kb. 22 éves fiú fején.
Vagy az idősebb emberek hajzata, amit 55 évesen befésültek és azóta úgy áll, "ez már jó lesz így" alapon. És a művészek: hát pont Kocsisnak milyen haja van?! Nem is haj, hanem egy felhő van rajta harminc éve! Király Csaba fején is egy bámulatosan vidám dolog volt: lám, lám, ma már Komlón is értesülnek a zongorista-frizuradivat aktuális style jegyeiről, a trendi outfit ma már nem földrajzi kérdés. De jó.
Király Csaba Chopin F-dúr szonátáját játssza, a pécsi Művészetek és Irodalom Házában
Eredeti téma: Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben. Átdolgozta: Király András.